Farsangi fánk Picur-kukta

Farsangi fánk

Hozzávalók:

5o dkg liszt
3 dkg élesztő
3 dl tej
5 dkg porcukor
2 db tojássárgája
5 dkg vaj
csipetnyi só
fél dl rum

A sütéshez olaj,a díszítéshez baracklekvár, és porcukor.

 

Elkészítés:

Az élesztőt, 1 dl langyos tejbe morzsoljuk, melybe előzőleg belekevertük az 5 dkg porcukrot; és megkelesztjük. A lisztet egy nagyobb tálba szitáljuk, elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a megkelt élesztőt, a tojássárgáját, rumot, sót, és a maradék tejet. Jól összedolgozzuk, nem túl kemény tésztát kapva, melyet addig verünk fakanállal, míg sima, hólyagos nem lesz /ez a titka!/, letakarjuk konyharuhával, langyos helyre tesszük, míg kb. másfélszeresére nem kel. Ekkor a megkelt tésztát lisztezett nyújtódeszkára borítjuk, kb. 1,5 cm vastagra kinyújtjuk és fánkszaggatóval kiszaggatjuk /jó üvegpohár is, amit közben lisztezni kell/. Ebben tudnak segíteni a gyerekek!  Fél órát hagyjuk a kiszaggatott fánkokat pihenni, majd ujjal kis mélyedést nyomunk mindnek a közepébe, és nem túl forró olajban kisütjük. Ahhoz, hogy szalagos legyen  egyik oldalukat fedő alatt, majd fordítás után enélkül kell sütni.A kész fánkokat papírra téve lecsöpögtetjük, majd lekvárral tálaljuk.

 

Egy kis érdekesség:

A fánk története osztrák eredetű, mert egy Krapfen nevű pék özvegye a sütemény kitalálója. Az asszony férje halála után nem győzte a sok munkát. Egy alkalommal  a türelmetlenkedő vevők közé akart vágni egy darabka tésztát, de az célt tévesztett és a forró olajba pottyant. Ott szép aranysárgára sült, így a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk! Azóta a híressé vált fánk neve ma is Krapfen.

Jó farsangolást kívánunk!

Szerző: 
Ági
Forrás: 
ovisvilag.blog.hu
Tags:

                    
Picur Rádió a Facebook-on egyszervolt.hu