hirdetés

Tökéletlen Szuperanyu Műsorok

A Shoutcast vote module may not be configured properly or the server is not responding.
Válasz: (-111: Unknown error)

Sziasztok!

Kaskötő CsillaKaskötő Csilla vagyok. Végzettségemet nézve közgazdász, jelenlegi munkaköröm, Szuperanyu.
Én vagyok az, aki a gyerekgondozást-nevelést nagyon tudományosan veszem. Még meg sem született a kislányom, de már amit tudtam elolvastam a témáról. Könyvet, nevelési módszereket, szétbújtam az internetet, mindent tudtam. Óriási lexikális felkészültséggel, lélekben teljes nyugalommal és tudástárral és az ehhez tartozó magabiztossággal vártam a lányom.

Aztán 2010 nyarán megszületett Gréti.
Ekkor jöttem rá, hogy a világon semmit sem tudok a kisbabákról.
Kétségbeesve telefonáltam anyámnak, védőnőnek, barátoknak, alvás helyett internetet bújtam. Babapszichológia-nevelés tanfolyamra iratkoztam, babajelbeszédet tanultam, mindent tudni akartam.

2012 őszén megszületett a kisfiam, Peti. Ekkor az egygyerekes maximalizmusomból hirtelen kétgyerekes káosz lett, amiből hol kilátok, hol belefulladok, de utólag persze az utóbbin mindig jót mulatok. Persze a 2. gyermek csak azért sem úgy működött, mint az első. Kénytelen voltam rájönni, hogy van, amire semmilyen könyv, sem tanfolyam nem tud felkészíteni. Úgy hívják: Gyerek.

A Picur Rádióban minden kedden fél 2-től, és csütörtökönként este 1/2 8-tól a Mesepercek után is velem nevethetsz a kezdő, első gyerekes anyuka szerencsétlenkedésein, majd jönnek az új részek immár kétgyerekes anyukaként!

Minden héten új téma:

1. Szoptatás

2. Alvás

3. Hozzátáplálás

4. Kakisztori

5. Picur Rádió

6. Téli indulás gyerekkel

Új részek január 14-től:

7. Céges party

8. Jó reggelt kisbabám

9. Kulcs a reggelihez

10. Vérvétel helyett

11. Őszi vasárnap reggel

12. A 10 legrosszabb kérdés

 

Keress weboldalamon: www.dumanyu.hu és Facebook oldalamon is!

Hallgassátok meg a linkre kattintva az ALVÁS c. sztorimat:

MEGHALLGATOM

Csilla

                                                             Gréti és Petike