hirdetés

Alma Együttes Csillagok fala

Alma Együttes
Tagok: 

Buda Gábor (alapító) – gitár, ének, vokál
Maroevich Zsolt – brácsa
Szabó Tibor – szólógitár, bouzouki, tambura, ütősök
Székely Zoltán – furulya, kaval, tilinkó, szaxofon
Berkesi Alex – basszusgitár (állandó vendégművész) –

Hallgasd meg dalaikat a Dal-lakban!

Az ALMA Együttes egy gimnáziumi barátság során 1996 nyarán alakult meg. Miután sorra nyerték a tehetségkutató versenyeket, megjelent első CD-jük is Alma címmel.

Emellett több zenés színházi és irodalmi előadásban szerepeltek, valamint számos produkció zenéje is az Alma Együttes, illetve a zenekarvezető, Buda Gábor nevéhez fűződik. Ezután egy véletlen felkérésnek köszönhetően, 2003-ban gyerekzenekarrá váltak, mely az egyedi hangvételnek köszönhetően meghozta nekik a sikereket. A médiában is egyre népszerűbb zenekar manapság évi közel 350 teltházas koncertet ad művelődési házakban, óvodákban, iskolákban, fesztiválokon, road-showkon, céges rendezvényeken. Jelenleg a Tündérföldön című új nagylemezükön dolgoznak, valamint 2011.április 14-én jelent meg kottáskönyvük, mely a zenekar 40 legnépszerűbb dalának kottáit tartalmazza. Az Alma hamarosan elkezdi a Bogyó és Babóca rajzfilm újabb 13 epizódjának stúdiómunkáit is.

József Attila, Világosítsd föl című verséből kölcsönözve mottójukat: Szén, szerelem, költemény címmel jelent meg a zenekar legújabb multimédiás nagylemeze 2012 novemberében. A CD-re többek között olyan nagy koncertslágerek kerültek fel, mint a Bogyó és Babóca, a Dodó maci, és a Mennyi selymes puhaság. Az Alma Zenekar weboldala

                    
Picur viaDAL - A gyerekdalok versenye 2017 Picur Rádió a Facebook-on egyszervolt.hu