hirdetés

Mosolyra hangolók Csillagok fala

Mosolyra hangolók
Tagok: 

Fazekas István – énekes gitáros, a mesék mestere és a sok okosság tudója
Gödény Anikó – énekes, a játékok művésze és a gyermeki gondolatok nagy ismerője

Egyszer volt, hol nem volt, egy igen szép ország Kecskemét nevű városában, - úgy emlékszem talán egy szép májusi napon, és ha a históriás könyveknek lehet hinni, akkor 2014-ben, - egy véletlen találkozás során Anikó és István úgy döntött, hogy kipróbálják milyen gyerekeknek zenélni, énekelni és játszani velük. A krónikák szerint a 2014. év május hónapjának 30. napján fogtak egy gitárt, elővették a kabátzsebükből a legszebb hangjukat, és így felfegyverkezve elindultak szerencsét próbálni. Addig mentek mendegéltek, míg egyszer csak egy hatalmas gyereksereg közepében találták magukat. A lurkók kíváncsian méregették őket. Nézték, kik ezek, honnan jöttek, és mit akarnak? István és Anikó kissé elbizonytalanodott, és ha hiszitek, ha nem, egy picit meg is ijedtek mindketten. Aztán összenéztek és látszott, hogy ugyanarra gondoltak. Egy életük egy haláluk, de itt a nagy lehetőség, hogy kipróbálják, képesek-e arra a csodára, hogy tartalmasan szórakoztassák a körülöttük lévő sok apróságot. Nosza, elővették fegyvereiket: a gitárt, valamint a legszebb hangjukat, és elkezdtek énekelni. A muzsika hangját a srácok érdeklődve figyelték, de két bátor hősünk sejtette, hogy ez így kevés lesz. A nóta végén a közönségük ugyan megtapsolta őket, de érezte mindenki, hogy valamit itt még tenni kell a csodáért. De a taps hangjából István bátorságot merített, és ennek köszönhetően elkezdett mesélni egy olyan történetet, melyben – bizony ám! – az ott lévő gyerekek voltak a főszereplők. Anikónak sem kellett több, összeszedte minden erejét kézenfogta az apró népet, és elindult velük, hogy felfedezzék milyen érzés a zenére mozogni, táncolni, ugrálni, énekelni és persze nevetni. Azonban, hogy szavamat ne felejtsem, volt egy harmadik segítségük is, hiszen a gyermekek tiszta tündöklő tekintetének köszönhetően István fejéből addig még ismeretlen dallamok pattantak ki. Volt közöttük gyors és lassú, vidám és szomorú, tréfás, mókás és igen komoly is. Ezeknek a daloknak a segítségével a gyerekek Istvánnal és Anikóval mókáztak, jöttek-mentek, ugráltak, tornáztak, tanultak és tanítottak, sírtak és kacagtak, és tették mindezt akkor, amikor a mesében – melyben ők játszották a főszerepet – éppen kellett. Aztán fáradtan leültek, és mivel már az idő későre járt, így lassan el kellett búcsúzniuk egymástól. Azonban a sok gyerek megígértette Istvánnal és Anikóval, hogy eljönnek máskor is, mert igen jól szórakoztak együtt. Végül István ekképpen köszönt el a sok fáradt, ámde csillogó szemű gyerektől: -Legyetek jók, vagy inkább nagyon-nagyon picit rosszak! Ezt természetesen egytől-egyig megígérték. Hazafelé menet már mindenki, akivel két hősünk találkozott bátorította őket és gratulált nekik, hogy ilyen derekasan kiállták ezt a próbát. Így elhatározták, hogy életük hátralevő részében megpróbálnak minél több apróság arcára mosolyt varázsolni. Persze ezt nem önzetlenül teszik, hanem azért mert a mosoly a világ egyik legfontosabb valamije, melyre szükségük van nekik is, és azoknak is, akiktől kapják. Olyan csoda, mely nélkül nem sütne a nap, nem énekelnének a madarak és talán a föld is sokkal-sokkal lassabban forogna. Így hát ők lettek a MOSOLYRA HANGOLÓK.

                    
Picur viaDAL - A gyerekdalok versenye 2017 Picur Rádió a Facebook-on egyszervolt.hu