hirdetés

Pintácsi Viki Csillagok fala

A Shoutcast vote module may not be configured properly or the server is not responding.
Válasz: (-111: Unknown error)
Pintácsi Viki
Tagok: 

Pintácsi Viki

1985-ben felvették Toldy Mária ének stúdiójába, ahol 4 évig tanult. 1987-ben a Rock Színház darabjaiban játszott, epizódszerepeket énekelt. Több amatőr együttessel is felépett, szövegírással is foglalkozott már ekkor. 1988-ban részt vett a Ki mit tud?-on, majd érettségi vizsgáját követően a Thermál szálló „Havanna" bárjában volt énekesnő. Ezév nyarán ismerkedett meg Szikora Robival, aki meghívta az R-GO Proletars-ba vokalistának. 1989 őszétől a Latin Combo Band tagja volt, 1990-ben számos magyar és külföldi sztárral dolgozott közösen, decemberben Szikora Robi házában kezdték elkészíteni szólóalbumát. 1991 februárjában lemezszerződést kapott, az ÁB Pop fesztiválon első helyezett lett, ez indította útjára szóló karriejét. 1991 nyarán a televíziócsatornák bemutatták a „Ne tiltsd el tőlem a szívedet" c. videoklipjét. 1991 őszén megjelent első albuma ugyanezen címmel, melynek szerzője és producere Szikora Róbert. Következő lemezén közreműködtek Popper Péter (ex Step), Hrutka Róbert, Szikora Róbert zeneszerzők, Max szövegíró. Erről a lemezről két dal zenéjének és szövegének is Viki a szerzője. 1993 januárjában Sony Music Hungary szerződtette, megjelent a „Csípjél fel!" c. kazetta és CD. Április táján volt a lemezbemutató, melyet több fellépés követett. 1994-ben testvére, Szandi lemezén két duettet énekeltek közösen, a tervezett duett albumunk viszont szakmai okokból kifolyólag nem jött létre. Májusban vendégszerepelt Kanada magyarok által lakott településein, önálló előadóesteket adott Magyarországon és Romániában egyaránt. Elindította a Viki-Sulit, ahol ének- és táncoktatás zajlott. 1995-ben járt először Németországban, Rolf Wetzel német producerrel pár angol nyelvű felvételt is készített, vendégszereplő volt Szandi turnéin, valamint az A3 TV-csatornánál is dolgozott mint műsorvezető. 1996-ban Németországban lemezének teljes anyagát felvették, egyes számok válogatásalbumokon megjelentek, azonban a magyarországi megjelenés meghiúsult. Megalapította a FLASH Produkciós Team-et, mely amatőr művészek profi műsorait hivatott szervezni, majd ősztől a Juventus Rádiónál lett műsorvezető. 1997-ben Alexát majd Nagy Natáliát is tanította énekelni. A Viki-Suli egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, több produkcióhoz is kértek innen énekeseket, vokalistákat és táncosokat. Ez év tavaszán ismerte meg leendő férjét is. 1998 tavaszán ismerkedett meg Horváth Charlie-val, mikor az újságíró bál turné folyamatos fellépője volt. 1999-ben megszületett lánya, Anna Kata. 1999 nyarán László Attila írt számára két dalt, melyet októberben a Sony Music megvásárolt, s karácsonykor már készen is voltak a demók. Viki nekilátott a szövegírásnak, 2000 márciusban rögzítették is az anyagot. Szerzőként közreműködtek: Lerch István, Halász János és Gyulai Zsolt (Not for sale együttes). 2000 májusában Göncz Árpád köztársasági elnök ezüst érdemrenddel tüntette ki jótékonysági tevékenységéért. 2000 szeptemberében jelent meg a "Vándorvilág" c. album, melynek producere Charlie volt, aki a lemezen duettet énekelt Vikivel. 2001. december 8-án született meg második gyermeke, Viktor. 2002 áprilisában jelent meg "Bye Bye kilók" c. fogyókúrás könyve, májusban pedig megnyitotta első kismamaboltját, nyártól pedig a Brendon Babaáruházakban is megvásárolhatóak voltak a Viki által tervezett Mammystic kismamaruha kollekció modelljei. A cég 2004-ben már több boltot is nyitott, majd 2005-ben külföldre is terjeszkedtek. 2005 elején Viki elvált első férjétől. 2006 nyarán ment feleségül Zoltánhoz, 2007. február 26-án született meg harmadik gyermeke, Zolna.