hirdetés

Eszményi Viktória Csillagok fala

A Shoutcast vote module may not be configured properly or the server is not responding.
Válasz: (-111: Unknown error)
Eszményi Viktória
Tagok: 

Eszményi Viktória

Eszményi Viktória iskolai évei alatt részt vett az irodalmi színpad műsorában, verset mondott, énekelt és gitározott.

Az 1972-es "Ki Mit Tud"-on már country dalokat énekelt. 1973 és 1974 között a Bergendy együttessel lépett fel. Legnagyobb slágere az "Egy rozoga ház" volt.

1981-ben a "Vidéki lány" című dalával első lett a táncdalfesztiválon.

Tagja volt a Rockszínház első, 1981-es társulatának. Több darabban is játszott, mint az "Evita", vagy a "Sztárcsinálók".

1983-ban házasodott össze Heilig Gáborral (ex-Gemini), akivel közösen készíti lemezeit. Drosztmér István basszusgitáros halála után férjével együtt a 100 Folk Celsius tagja lett, majd 1990-től kiváltak, és férjével jelentettek meg, főként gyermekzenéket tartalmazó albumokat.

1994-ben a Mikroszkóp Színpadon bemutatott "Fogkrémek és Katonák" című gyermekmusical egyik főszereplője volt. 1996-ban több előadása volt a Fővárosi Nagycirkuszban, "Eszményi Cirkusz" címmel.

A "Szia Öcsi" című televíziós műsorért Heilig Gáborral közösen Nívó-díjat kaptak.

Heilig Gábor 1966-ban jelentek meg első dalai, 1972-től már csak a zenéléssel foglalkozott, 1974-ben megalapította a Kerek Perec formációt.

1975-ben az Apostol majd 1976 és 1979 között a Gemini együttesben játszott.

1979-ben session-zenészként a Hungáriával dolgozott.

1980-tól néhány éven át a Bojtorján együttes kültagjaként játszott, később önálló előadóként, majd Ihász Gáborral dolgozott együtt.

1981-ben Eszményi Viktóriának írta a "Vidéki lány vagyok" című dalt, amellyel az énekesnő megnyerte a pop és táncdalfesztivált. A nyolcvanas évek végétől a 100 Folk Celsius tagja volt, ő írta a "Császárok" című musicalt.